1. fejezet - Day & Night

Egy kicsit későn, de megvan az első fejezet is. Remélem tetszeni fog! Köszönöm az eddigi látogatóknak, hogy benéztek! 2 nap alatt nagyjából 100 látogató! Köszönöm! Millió puszi: Katherine.

***

 Az este ugyanúgy kezdődött, mint ahogy szokott. Bejelentkeztem a munkahelyemre, átöltöztem a kötelező egyenruhába és beálltam a pult mögé. Kerestem egy tálcát és vittem az asztalokhoz a rendeléseket. Az étterem péntekenként tele szokott lenni és általában a mai napra beosztott dolgozók rendesen ki is szoktak fáradni. Ma is így volt ez. A Day & Night-ban már csak így megy. A város talán egyedüli étterme volt ez. 

 A hangulata kissé olyan volt ugyan, mintha még a múlt században élnénk, de az ételek kárpótoltak mindenért. Ha megkóstolta valaki Peter sütijeit vagy William leveseit akkor biztosan nem fog tudni majd leszokni róluk. 

 - Ash, a hatoshoz lesz. - Adam hangja áramütésként ért. Kissé megijedtem, amikor hangosan a fülembe ordított, amivel sikerült elérnie, hogy kilyukadjon a dobhártyám. 

 - Rendben, de legközelebb ne ordíts a fülembe, ha kérhetném! - megráztam a fejem és elindultam a hatos asztalhoz ahol egy fekete napszemüveges férfi ült. Nem lehetett sokkal idősebb nálam.

 Mikor odaértem letettem a rendelését és megkérdeztem, óhajt-e még valamit. Ő nemet intett. Pont indultam volna, mikor a kezem után kapott és a szeme elé emelte. Az anyajegyemet vizsgálgatta, ami érdekes módon egy farkas alakot mintázott. Elhúztam a kezem és zavaromban majdnem eldobtam a tálcát is. 

 - Mi a baj, Ashley? - kérdezte a főnököm, Matt. 

 - Semmi különös... - dadogtam. Nem tudtam, elmondhatom-e neki az igazat. 

 - Biztos vagy benne? - bólintottam. Nem akartam, hogy tovább faggasson csak dolgozni szerettem volna. 

 Megigazítottam a D&N emblémával ellátott fehér pólóm és felkaptam a következő rendelést s kivittem a vendégeknek. Nem sokára egy újabb vendég jött, egy nő aki egyenesen a napszemüveges srác felé tartott. Egy ideig furcsa tekintettel néztek rám majd nem zavartatták magukat, valamin erősen vitatkoztak. 

 Egy furcsa incidens következtében úgy döntöttem, kiszellőztetem a fejemet. Még a munkaidőm felél voltam csak és éppen szünetem volt. Kimentem tehát az étterem mellé és elszívtam egy szál cigarettát azon tűnődve, mit fogok kezdeni majd ha hazaérek. Azt tudtam, hogy fáradt leszek, de nem sejtettem, hogy ennél több is lehet. 

Prológus

Sziasztok drágák! A nevem Katherine. Páran már ismerhettek a Farkastörvények vagy a Démonok királynője c. történetes blogról. Most pedig szeretném megosztani veletek a "felújított" történetet, ami egy része hasonlít ugyan az eredeti történethez, de vannak benne eltérések. Remélem tetszeni fog majd ez a kis világ is, amit itt és most bemutatok nektek. Ha bármi véleményetek lenne, nyugodtan osszátok meg velem! Sok-sok puszi és köszönet nektek: Katherine. 

***

 Minden nap átélem ugyanazt a borzalmat, ami lassan már két éve történt. Azt a napot, amikor az otthonunk lángokban égett és a szüleim bent égtek. Nem tudtak kijutni a tűzből hiába próbálkoztak. Azok a sikolyok még mindig mélyen belém vésődtek. Még mindig élénken élnek bennem ahogy az este nyugodt légkörét félelemtől telt sikítás és segítségkérés töri meg. 

 A lángok a magasba csaptak és a házból már csak annyit lehetett kivenni, hogy egyszer látott szép napokat is. A tűz mindent elnyelt és mindenkit aki benne volt. A garázsban parkoló autónak csak maradványai maradtak és már azokat sem lehetett kivenni a ráomlott égő gerendák miatt. A fű is megperzselődött itt-ott és egy idő után a sikolyok is alábbhagytak. 

 Nem tudtam bemenni az ajtón mert lángok borították. Nem tudtam segíteni máshogy csak úgy, hogy hívom a mentőket, de ők később érkeztek. Bármivel próbálkoztam nem sikerült. 

  -  Neee! - A kezembe temettem az arcom és azt kívántam, hogy bárcsak vége lenne ennek a szörnyűségnek. Bárcsak meg sem történt volna mindez. - Nicholas! Nicholas! Merre vagy?

 Órákig ordibáltam, kerestem az öcsém. A szomszédok kijöttek és ők sem tudták, mit lehetne tenni. A szüleim rég meghaltak már és az öcsémet sem találtam. Kétségbeesetten omlottam a térdemre és ráültem a sarkamra. Most mihez kezdjek? Nincs senkim se. Az öcsém nem találom, a szüleim már nincsenek többé...

 Ébredéskor még mindig éreztem a füst szagát az orromban - rendszerint ez emlékeztetett a történtekre. Kivételes eset volt, ha nem fulladoztam még álmomban is. Nick szerint az esték túlnyomó részében azt mondogattam, hogy nekem kellett volna meghalnom. A szüleimnek kellett volna tovább élniük és akkor nem lenne ennyire ínséges Nick élete. Egy nővér elvesztése még nem a világ vége, de a szülők elvesztése egészen más dolog. 

 Felülve az ágyon emlékeztettem magam arra, hogy készülődnöm kell, mert ma éjszakás voltam a közeli étteremben és a főnök nem szerette ha valaki elkésik. Gyorsan magamra kaptam egy barna, testhez álló pólót a fekete nadrágomhoz és ugyanolyan színű zoknimhoz, megvacsoráztam és összeszedtem a táskám. 

 Felhúztam a magassarkú bőrcsizmámat és egy dzsekit majd kirontottam az ajtón. Pár perccel később már a munkahelyem mellett voltam a személyzeti bejáratnál.